Ellentmondás 2.

Sztori 2.

Nem volt túl rózsás a hangulatom sztori 1 óta, még szóvá is tette valamelyik este, takarítás-mosogatás közben, hogy nem csacsogok. Olyan sokszor kérdezte meg, minden rendben van-e, jól érzem-e magam, hogy már kezdtem aggódni, belelát a gondolataimba...amelyek az új, apró és szerény albérlet keresése körül forogtak már. Felhívtam pár hirdetést és kalkulálni kezdtem, ettől kicsit lecsillapodtam, sőt, szinte megnyugodtam. Van kiút.
"Számold csak a millióidat, vegyél házat, csak nekem ne magyarázd meg, hogy nincs pénz az egybekelésre..."

Biztosan átrágta a dolgot, mert...
...két napja, este, már az ágyban összekucorodva, hozzám bújva (ismét) elmondta, hogy nem tudja, én hogy vagyok vele, de ő még soha, senkivel nem érzett ilyen összhangot. Azután különös eszmefuttatást hallhattam tőle, miszerint "x pénzből megvan a ház indulója, y összeget kapok még addig, és akkor nyáron még a lagzi is belefér. De utána te is tartod a szavad! :)"

Mivan?!

Ellentmondás 1.

Sztori 1.

Élesen kirajzolódott a véleménykülönbség a sorrenddel kapcsolatosan. Két hónapos unokahugijának három napos dajkálgatása alatt sült ki a feszültség, egyetlen egyszerű kérdésére: Nekünk mikor lesz ilyen kis lurkónk?

Szimpla, de annál fájdalmasabb párbeszéd kerekedett ki, alig néhány mondatban, az ölében ülve.
Én: Nem tudom...
Ő: Hát ha előbb esküvő és aztán gyerek, ahogy te akarod, akkor valószínűleg soha.
Én: Ha meg előbb baba aztán esküvő, akkor meg azért nem! Úgy látszik, nem elég az, ha szeretjük egymást...
Ő: Hát annak úgy nincs semmi teteje. Nincs jövője, nincs értelme együtt lenni.
Én: Akkor inkább most megyek...

Ne haragudj, tudom, hogy nem olvasod, de aki nekem azt mondja, nincs értelme velem együtt lennie, azzal nekem nincs jövőm...

Még mindig fáj. Nem tudtam, hogy ennyire jelentéktelen vagyok számodra.

Villog a kurzor, és én tudom, hogy hiába írnék az elbújva elsírt könnyekről_