Élesen kirajzolódott a véleménykülönbség a sorrenddel kapcsolatosan. Két hónapos unokahugijának három napos dajkálgatása alatt sült ki a feszültség, egyetlen egyszerű kérdésére: Nekünk mikor lesz ilyen kis lurkónk?
Szimpla, de annál fájdalmasabb párbeszéd kerekedett ki, alig néhány mondatban, az ölében ülve.Én: Nem tudom...
Ő: Hát ha előbb esküvő és aztán gyerek, ahogy te akarod, akkor valószínűleg soha.
Én: Ha meg előbb baba aztán esküvő, akkor meg azért nem! Úgy látszik, nem elég az, ha szeretjük egymást...
Ő: Hát annak úgy nincs semmi teteje. Nincs jövője, nincs értelme együtt lenni.
Én: Akkor inkább most megyek...
Ne haragudj, tudom, hogy nem olvasod, de aki nekem azt mondja, nincs értelme velem együtt lennie, azzal nekem nincs jövőm...
Még mindig fáj. Nem tudtam, hogy ennyire jelentéktelen vagyok számodra.
Villog a kurzor, és én tudom, hogy hiába írnék az elbújva elsírt könnyekről_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése